Nekem ez új, hogy a gyülekezet vezetője meghív ebédre. Sőt, mintha barátságába fogadna. Megható. Pedig nem is vagyunk (még) tagjai a rábízott gyülekezetnek. Csak afféle hajótöröttek vagyunk. Nekem ez új, hogy az ebéd közvetlen légkörben zajlik. Megengedik, hogy az előkészületekben segítsek (szeletelés, tálalás, sajtreszelés). Nekem ez új, hogy a gyülekezet vezetőjének családja van, hogy ismerősek neki azok az élethelyzetek, amikben vagyunk. Nekem ez új, hogy a lelkipásztor feleségének polgári foglalkozása van. Szimpatikus, empatikus patikus. A lelkipásztor maga is mérnökemberként kezdte, mielőtt elhívást kapott a lelkipásztori szolgálatra. Ismerik az életet. Harcolják a harcainkat. Értik a problémáinkat. Megválaszolják a kérdéseinket. Használható tanácsokat adnak! Ismerik azokat az embereket, akikről beszélünk. Saját tapasztalataikkal egészítik ki a miénket. Nem kételkednek az őszinteségünkben. Elfogadnak. Türelmesek. Nem sürgetnek, hagynak időt, nem gyakorolnak ránk nyomást. Széles látókörűek. Amiről azt gondolnánk, hogy ismeretlen a számukra, kiderül, hogy azon a területen is tájékozottak. Gondolnád egy protestáns lelkészről és feleségéről, hogy ismeri, értékesnek tartja a katolikus Fokoláre lelkiségi mozgalmat?
Gyanús ez nekem... Ennyi jó dolog egy rakáson. Csak nem az Úrtól van elkészítve pont nekünk?
