a gyülekezetben. Én, aki sose. Indítva voltam, határozottan. Pedig legutóbb, amikor felkértek rá, hogy mondjak néhány gondolatot arról, hogy én hogyan készülök a karácsonyra, még elhárítottam a felkérést. Most vasárnap délelőtt az istentiszteleten a lelkipásztor arról beszélt, hogy kevesen jöttek el a szilveszteri és az újévi istentiszteletre (mi is csak az egyiken voltunk). Nem, nem vágott végig ostorral a gyülekezeten, nem szidott, nem hisztériázott. Csak csendesen azt kérte, hogy mondja el egy vagy két ember, hogy milyen áldást kapott az elmúlt év folyamán a gyülekezetben. Én voltam a negyedik, aki kiment a mikrofonhoz, és még utánam is jöttek ketten. Nem tehettem mást, megszólítva éreztem magam, éreztem, hogy itt az idő, hogy továbbadjak valamit abból, amit én kaptam. Mikor felemelkedtem a helyemről, valaki az első padokból megelőzött, így a padsor szélén állva vártam, hogy rám kerüljön a sor. Nem volt visszaút. Kimentem. Állítólag folyamatosan és összeszedetten beszéltem. Nem tudnám szószerint felidézni, de körülbelül ezeket mondtam:

Én is szeretnék hitet tenni a gyülekezet mellett. Mi fél éve járunk ide, egy másik gyülekezetből jöttünk mint afféle hajótöröttek. Véletlenül találtunk rá erre a gyülekezetre, de nem volt ez véletlen, most már látjuk a jelekből, az Úrtól volt ez elkészítve a számunkra. Nagy szeretetet tapasztaltunk a testvérek részéről, már az első alkalommal, amikor megérkeztünk, ahogyan már a lépcső aljában üdvözöltek minket, ahogyan beinvitáltak, hellyel kínáltak. Később is, ahogyan kézről kézre adtak a testvérek, nagyon sok szeretetet kaptunk, elsősorban a lelkész és a felesége részéről, de a többiektől is. Ami legelőször szembeötlött így kívülről, az volt, hogy itt a testvérek élik is, amiről beszélnek. Mások élete példája volt az, ami minket kiemelt a keserűségből és hozzásegített, hogy újra tudjunk építkezni. Egyszer eljöttünk egy csütörtöki bibliaórára és láttuk, hogy milyen nagyszerű és hasznos, a munkafüzet alapján ahogy fejezetről fejezetre haladva végigvettük a hitünk alapjait. Segített rendszerezni mindazt, amit eddig is tudtunk, és most megvizsgáltuk, hogyan lehet mindezt életre váltani. Szeptemberben pedig, amikor beindult a házicsoport és minket is hívtak, nagyon örültünk. A mi gyülekezetünkben, ahová korábban jártunk, nem volt házicsoport. Tapasztaltuk, hogy a házicsoportban ahol kevesebben vagyunk együtt, a szeretetnek olyan hőfokát lehet megélni, amit máshol nem. Advent idején kimaradt egy házicsoport, és komolyan mondom, nagyon hiányzott. Ha valami okból nem találkozom a testvérekkel, egyszerre légüres térben érzem magam, ami nem jó, mert egyedül is tudni kell kapcsolatban lenni az Úrral, de ez azért mégiscsak arra világít rá, hogy mennyire fontos a testvérekkel együtt lenni. Köszönöm a gyülekezetnek, hogy befogadtak minket.

Istentisztelet után sokan megöleltek, többen is mondták, milyen jó, hogy elmondtam ezeket. Meleg szeretet vett körül.