Egyik meglepetés a másik után ért. Először is: péntek délután meglepően hamar megérkeztünk Kismarosra, így több mint egy órát sétálgattunk a monostor környékén és gyönyörködtünk a kilátásban, élveztük a jó időt. Láttuk, hogy egymás után érkeznek meg a házaspárok, az egyik autóból egy fiatal pár élénken integetett nekünk: a feleséggel, aki hamvas fiatal kismamaként a negyedik gyermekét várja, már találkoztunk az előzetes megbeszélésen. Begördültünk mi is a kapun, ahol kézről kézre adtak minket a szervező "háttérmunkások". A tegeződés mindenkivel természetes volt kezdettől fogva. Közölték velünk, hogy a mi szállásunk - eltérően a többi házaspártól - egy külön épületben lesz, együtt a team-párokkal, közvetlenül a minket meghívó házaspár szobája mellett, azon túl pedig az idős, nyolcvan feletti atya szobája. (Róla köztudott, hogy mindenhova nagy hátizsákkal, könyvekkel megpakolva érkezik, hátán hordja a polifoam-ját, azon alszik, nem kér ágyat és ágyneműt. Így mindenhol a "saját ágyában" alszik.) A szobánk egyszerű, de kényelmes szoba volt, saját fürdőszobával! A többiek közös zuhanyzót használtak, ettől tartottam egy kicsit, mert nekem szokatlan lett volna másokkal együtt fürödni, régen voltam már kollégista. Így megmenekültem ettől az aggodalmamtól. A vacsora kicsit puritánnak tűnt, kenyér, vaj, lekvár, kevés sajt és savanyúság (csalamádé) volt az asztalon. Ennek az a magyarázata, hogy nagyböjt van és péntek este. Vacsora után rögtön kezdetét vette a program, ami csak késő este, 10 után ért véget. Azzal kezdődött, hogy mindenki mutassa be a párját. Mit szeret benne legjobban? Én azt mondtam Apáról: legjobban szeretem benne, hogy melegszívű. Amikor először láttam őt az életben, akkor épp egy mozgássérült lányt segített fel a vonatra. Nagyon sok szeretet van benne irántam és a gyerekei iránt. Hogy ő mit mondott, abból semmire nem emlékszem, annyira izgultam a saját mondandóm miatt. Ezzel aztán véget is ért bármiféle személyes megnyilatkozás a többiek felé, mert ezt követően kizárólag a párunkkal folytattunk párbeszédet. Másnap reggel már fél nyolckor pontosan a reggelinél kellett lenni, az időnk percre be volt osztva. Az étkezés is katonásan zajlott, ha lejárt az idő, felálltak és elhangzott a záróima, függetlenül attól, hogy megetted-e már a kenyeredet. Nagyon intenzív volt a program, a három team-pár és az atya tartottak minden téma elején egy bevezetőt, aztán feltettek egy-egy kérdést, amire a szobánkba elvonulva kellett írásban válaszolni, majd megbeszélni a házastársunkkal. Ami nagyon jó volt, hogy a team-párok nagyon őszintén és mélyen feltárulkoztak, ez páratlan élmény volt. A meghívóink, akik ráadásul szakmabeliek, még a munkahelyi problémáikról is nyíltan beszéltek, ami Apának jelentett sokat (az öregedés problémája, hogy jönnek fiatalabb, rátermettebb kollégák, akiket ráadásul anyagilag is jobban megbecsülnek, az idősebb úgy érzi, leértékelődött, stb.). A nagy találmány, amit a hétvégések feltaláltak, hogy igyekezzünk a párunkat jobban megismerni, fejezzük ki az érzéseinket, folytassunk egymással dialógust. A dialogizálást írásban ajánlják, mire leírod, mire a másik elolvassa, csökken az indulat, növekszik a megértés. Tényleg beválik. A két és fél nap folyamán folyamatosan arra biztattak minket, hogy írjunk a párunknak szerelmes levelet. Még késő éjjel is ez lett volna a feladat, de mi olyan mértékben voltunk fáradtak, hogy inkább az alvást választottuk. Remélem, nem sínyli meg a házasság. A záró ebéd fenomenális volt, ez alkalommal gyönyörűen megterítettek, lakodalmi menü volt, egy pohár bor, torták. S végül a zárómisén mindenki megújította házassági fogadalmát, ennek örültem, mert kicsit fájt, hogy a huszonötös évfordulónkból ez kimaradt. Szóval, "továbbra is úgy, mint eddig"...
Csak ajánlani tudom mindenkinek a Házas Hétvégét, bár esetünkben szerencsésebb lett volna egy protestánsok számára szervezett hétvégére elmennünk, mert ilyen is van. Eléggé kilógtunk a homogén katolikus társaságból, bár ők biztatják a más vallásúakat is, hogy vegyenek részt, és nagyon kedves volt mindenki, de azért folyamatosan magyarázkodni nem volt jó... Köszönöm a figyelmet!
Utóirat: Köszönetet szeretnénk mondani Katinak és Daninak, akik lehetővé tették számunkra, hogy minden itthoni gondtól szabadok lehessünk, vigyáztak a gyerekünkre, főztek, mosogattak, gyönyörű koszorút készítettek a bejárati ajtónkra és kirándulni vitték a legkisebbünket!
