Boldog születésnapot édesanyánk!

A sírás és a sírásás között csak két betű a különbség!

- De!

- Presszió?

- S... vagy!

- OK.

Párbeszéd magammal.

Sziasztok!

Ebben a pillanatban frissül a picasa webalbum, igazi mosollyal, fürdéssel, és néhány eddig még nem ismert képpel. Csak igazi rajongóknak. Addig itt egy videó, amit már 76 milliószor megnéztek a földön...

Emma gyakori vendég nálunk. Dil Emma. Dilemma: hogy merrefelé és mit keressünk, ha egyszer elkel a házunk. Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy egy kisebb méretű családi házra lenne szükségünk. Szeretnénk már így "öregkorunkra" élvezni egy kis kertet, meg aztán az önállóság... Fontos szempont. Ne bulizzanak a fejünk fölött, legyen csend, stb. Nade még itt a kerületben is szinte elérhetetlen egy elfogadható állapotú, nem romos, nem felújítandó ház. Menjünk távolabb? Igen, ha már nyugdíjasok lennénk, és már csak kettőnk szempontjait kellene figyelembe venni. Budapest környéke, ahonnan még elérhető naponta a főváros? Akkor távolsági bérletet is kell váltani, és az ingatlanárak ott sem sokkal alacsonyabbak. Hogy a jusson is, maradjon is elve érvényesüljön, újra a lakások iránt kezdtünk érdeklődni. Valaki azt a tanácsot adta (a tanács ugye ingyen van), hogy eszünkbe ne jusson panellakásba menni! Tehát téglalakás: ha valamennyire elfogadható méretűt szeretnénk, akkor az már egy kisebb családi ház árával megegyező árkategória. Apácska azt mondta: gázkonvektoros fűtésűt kell keresni! Attól tartok, akkor mindig fáznék... merthogy azt lehet szabályozni, és akkor takarékoskodnánk... A gázkonvektoros fűtés akkor került a vicc kategóriába, amikor az oroszok elzárták a gázt... A jusson is és minél több maradjon elvét követve mára szépen elérkeztünk a lakótelepi lakásokhoz. Mégis csak eszünkbe jutott. Itt is vannak ám szempontok: forgalmas, zajos út mellett laktunk már eleget... Kell, hogy legyen egy nagy, legalább 25 négyzetméteres nappali, hogy ünnepeken a reméljük, egyre nagyobb családunkat le tudjuk ültetni. Liftfóbiám van, tehát ne kelljen liftet használni. De ne legyen egy emeletnél magasabban, mert lépcsőzéskor fáj a térdem (fog fájni)! Inkább legyen felújított, mint felújítandó... Aztán amikor szétnézek a lakótelepen, és látom a sok kis ketrecet, elfog a mellkasi fájdalom... És akkor kezdődik minden elölről: egy kisebb méretű családi házra lenne szükségünk, de nem, vidéken, de nem, Bp. közelében, de nem, téglalakás, de nem, lakótelepi, talán igen...

Ha van valaki, aki minimum három szobás lakótelepi lakását elcserélné egy nagyobb családi házra Budapest egyik külső kerületében, és még tetemes készpénzt is fizetne, kommenteljen...

Vasárnap kedves sógorom és sógornőm köszöntött, csodás rózsacsokorral, ajándékokkal: kaptam egy szép teásbögrét ("én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig" felirattal), nyakláncot, két színházjegyet a Nemzeti Színházba (még sosem voltunk!). Krisztina könnyes szemmel kívánt sok boldogságot, azt mondta, úgy tekint rám, mintha a testvére lennék... Szóval, nagyon szép délutánt töltöttünk együtt a szendvicsek, torták fölött (ők is hoztak egy tortát!) és felavattuk a gyönyörűséges sárospataki teáskészletet is! Kicsit meglepődtek a teáscsészék mérete láttán, de aztán tapasztalták, hogy milyen kellemes havas téli délután hosszan szorongatni egy nagy meleg bögrét egy nem túl melegre fűtött családi házban... De kanyarodjunk vissza az elejére, a megérkezéskor egyik kezemmel a virágot tettem vázába, a másik kezemmel meg átvettem amit még hoztak: izraeli kovásznak mondták, hozzá adtak egy leírást, hogy mit kell vele csinálni. Ehhez az izraeli kovászhoz biztos kapcsolódik valamiféle ideológia, de erről nem mondtak semmit, én meg nem is nagyon tudtam rá figyelni. Amit rögtön megjegyeztem, az volt, hogy nem szabad hűtőbe tenni a kovászt - ez rendjén is volt, örültem, hogy van valami, amit nem kell hűtőbe tenni, ez nekem megy... Zsófi nevetett rajtam, na Anya, kaptál házi feladatot! Persze ismer és tudja, milyen link vagyok azokkal a dolgokkal, amiket folyamatosan ápolni kell. Mert ez a kovász olyan, hogy hétfőtől péntekig minden nap kell vele csinálni valamit! Hétfőn aztán látom, hogy a kovász szépen felemelte a margarinos doboz fedelét és befolyt a vízforraló meg a papírtörölköző alá, elterült a konyhapulton! Ami ragad, tapad... Oké, feltakarítottam, a maradékot a kis edényből átkapartam egy nagyobb edénybe, arra emlékeztem, hogy műanyag vagy üveg edénybe kell tenni. Az átkaparáshoz igénybe vettem egy evőkanalat, mert az akadt a kezem ügyébe, de abban a percben eszembe jutott, hogy a leírásban nagy betűkkel szerepel: "lényeges, hogy FÉMHEZ NE ÉRJEN A TÉSZTA"!  Pénteken kell majd a tésztát a folyamatosan hozzáadagolt anyagokkal összekeverni és négy részre osztva hármat elajándékozni! Jaj... Ha idáig el is jut a dolog, ennél a pontnál biztos, hogy elakad... Vagy vannak önként jelentkezők?

Ja, és szerintetek folytassam, ha hétfőn végül is elfelejtettem hozzászórni a 2,5 dl cukrot?

Tegnap este, amikor lefeküdtem, még negyvenkilenc éves voltam. Ma reggel, amikor felkeltem, már ötven. Mi történt, amíg aludtam? Hát ennyire nem tudom felügyelni a dolgokat?

Mikor a gyermek gyermek volt
karját lóbálva ment,
Patak helyett hömpölygő nagy folyót
akart, s e tócsa helyett a tengert.
Mikor a gyermek gyermek volt
nem tudta, hogy ő gyermek.
Mindennek lelke volt még, s egy
volt minden lélek.
Mikor a gyermek gyermek volt
semmiről sem volt véleménye.
Nem volt megrögzött szokása.
Elszaladgált a helyéről, törökülésben
ült, forgója volt a feje búbján
és nem grimaszolt, ha fényképezték.

Mikor a gyermek gyermek volt,
ilyeneket kérdezett folyton: miért
vagyok én én és miért nem te?
Miért vagyok én itt és miért nem ott?
Hol kezdődik az idő, és hol ér véget a tér?
Hogy lehet az, hogy én, aki én vagyok,
mielőtt lettem, nem voltam, és
hogy egyszer én, aki én vagyok, nem
leszek már az, aki vagyok?

Wim Wenders

Nemrég találtam egy vicces és találó részt a nőkről. Elisabeth Elliot Nőnek születtél c. könyvét olvasom- szoptatás közben.

"Amikor egy- egyetemista lányok számára tartandó- házasságról szóló beszélgetésre készültünk, (...) azt javasoltam, hogy valakinek a sírásról is szót kell ejtenie. Ötletem meglepte a társaságot.  Mit akarok én ezzel? A nők sírni is szoktak. Vannak, akik nem túl gyakran, de jobb, ha a férfi erre is felkészül. A fiatal férj semmitől sem döbben meg jobban, mint a felesége könnyeitől, amelyek általában a legváratlanabb pillanatokban és látszólag teljesen megmagyarázhatatlan okokból törnek elő. (...) Érvem hangos tiltakozást váltott ki vendégeimből. >>Miért, én hetente legfeljebb csak egyszer sírok!<< -hangoztatta egyikük. (...) Később egy harminc év körüli rendkívül kedves házaspárhoz mentünk látogatóba. A férfi sportoló, a feleség szépségkirálynő és fotómodell volt. (...) Amikor azonban elmeséltem nekik, mit beszéltünk a könnyekről, a férfi rögtön kapcsolt. >>Nagyon jól tudom, mit akartál mondani! (...) Néha úgy jövök haza a hivatalból, hogy az egész világot meg tudnám ölelni. Este, amikor lefekszem, nagyon meg vagyok elégedve magammal. Ott fekszem, kezem a fejem alatt összekulcsolva a párnán, és azon gondolkozom, milyen nagyszerűen döntöttem valamiben a munkahelyemen, és milyen gyönyörűre sikerült az a szaltó a tornateremben. Ekkor hirtelen zokogást hallok. - Te sírsz?- kérdezem. - Nem. - (Szipogás.) - Ne mondd már! Te sírsz! - Nem, nem sírok.- (Sűrű szipogás.) - Mi a baj?- kérdezem. - Semmi!- mondja, és még mindig zokog. Elég hosszú ideje vagyunk már házasok, hogy tudjam: három órát fog tartani, villanyt kell gyújtani, felvenni a hálóköntöst, és kávét fogunk inni!<< "

Konklúzió: nem szuper lehet még a sírást is összekötni egy kávézással?:))

Ma én választottam bodyt és rugdalózót. Persze azt ami legfelül volt. Mikor már ráadtam, megszólalt bennem egy régi mondat: Na, mintáshoz mintás?! GRATULÁLOK!

Irigylem a szerzeteseket. Az a foglalkozásuk, hogy csendben szemlélődnek. Főállásban gondolkodnak, hagynak maguknak időt változni. Nem jönnek zavarba attól, hogy egy-egy akár apróbb változáshoz 20-30 év szükséges. Mernek kivárni, nem azonnal reagálni, nem azonnal cselekedni.

Pontosan ellentéte az én mindennapjaimnak. Gyorsan, mindent egyszerre, nem érdekes, ha nem egészen érted, nem érdekes, ha még nem érett meg, haladni kell, előre... És a fejlődés? Kötelező, és minél gyorsabban.

Szorongással tölt el ez a tempó. Talán kudarcot vallok? És vajon Isten mit könyvel el sikerként, és mit kudarcként?

A következő sorok egy szerzetestől származnak, aki elég bátor volt a saját tempójában élni. Nagy erőt adnak nekem a gondolatai.

Évekbe került, de megtanultam a megfontolt döntés, a "megkülönböztetés" folyamatát. Számomra a legfőbb norma Jézus élete. Mindig megcélzok valamilyen értéket, és az sem zavar, ha nem sikerül elérni. Tudom, hogy volt értelme megcélozni. "What is worth doing is worth doing even badly."* Az emberek azt hiszik, hogy ami értékes és fontos, azt tökéletesen kell megvalósítani. Nem igaz. Ha fél erővel tudjuk csinálni, mert többre nem futja, és csak tíz százalékát tudjuk teljesíteni, az se kudarc. Megcéloztunk egy fontos és értékes dolgot, volt értelme. Félig sikerült, félig is van értelme.

(Szabadon, örömmel, szeretettel. Beszélgetés Nemes Ödönnel, Harmat 2008)

* Amit érdemes megtenni, azt még rosszul is megéri elvégezni.

Akinek tetszett, és kiváncsi lett Nemes Ödönre, hallgathat még tőle itt: http://lelkigondozas.freeblog.hu/archives/2007/11/28/Beszelgetes_Nemes_Odon_atyaval/

a havat tegnap este. Bent voltam az Örsön, vásárlásból értem haza kicsit lestrapáltan, de azért összeszedtem magam a hóhányáshoz. Kétszer éreztem úgy, hogy félbehagyom, nem bírok többet. Azért sikerült elvégeznem. Egyébként gyönyörű a havas kert, roskadoznak az ágak a hó alatt. Aztán ma reggel felébredtem és mit látok... Ma is hánynom kell.

Amikor elhangzott a meghívás, majdnem hanyatt estem... Utoljára több, mint húsz éve jártunk náluk. Persze, az életünk egymás közelében, egymás életének lényeges eseményeiről tudva folydogált eddig is, de hogy felvesszük egyszer a régi fonalat, nem is gondoltam. Megérkeztünk, kaptunk papucsot, az asztal terítve volt. Körbejárhattuk a lakást, nem emlékeztem már a húsz évvel ezelőtti állapotra. Mindig azt gondoltam, fényűzően élnek, hát nem egészen... Persze, a környék előkelő, a berendezés is rendes, konszolidált, de semmi luxus egyébként. A háziasszony például megérdemelne egy új tűzhelyt, akárcsak én. Éhen halni náluk nem lehet. A gazdasszony osztotta a tálból az ételt bőségesen. Tálat tál követett, s ami megmaradt, becsomagolta nekünk. Családtagokkal, közeli rokonokkal szokott az ember ilyen szívélyes lenni, s még azokkal se mindig. Ebéd után - miután a fiatalság elment otthonról, programjuk volt - leültünk beszélgetni. Észrevették, hogy kicsit fázom, kaptam egy puha meleg takarót. Ha akartunk volna, még aludhattunk volna is egyet ebéd után a kanapén. De nem akartunk... Tetszett, hogy kertelés nélkül belevágtak a mondandójukba. Kb. ugyanazokat a dolgokat élték át ők is, mint mi és kb. ugyanazokra a következtetésekre jutottak. Ha általában depressziósnak, lehangoltnak láttuk őket, most már értem, hogy minden okuk megvolt rá. Ők is elmondták, ami a szívüket nyomja, mi is elmondtuk. S már itthon csak azt kérdezzük magunktól, hogy eddig kicsoda és micsoda gátolt meg bennünket abban, hogy beszéljünk egymással?

Folyt. köv. Mármint nem a bejegyzésnek, hanem a kapcsolatnak lesz folytatása.

Csillagos sátorban

Hiába vak az ég fölöttem,
bennem ezer csillag ragyog.
Hullámzó ember-óceánból
barátok arca: csillagok.

Emlékezet szép vitorlái
mosolyuk messzi sugarát
sodorják felém mentőövként,
fényüktől varázskör fon át.

Nem fuldoklom már a magánytól,
-ébren vagyok, vagy álmodom?-
Óvó tenyerén tart az Isten,
rámborul csillagsátorom.

Pünkösdi örökség

Az Úr lelkének leheletnyi
paránya vagy, ki szeretni
jöttél a Földre,- tiszta láng.
Amerre jársz, vidd ezt a lángot,
minden lépésed így lesz áldott,
fényét sugározd vissza ránk!

Tündöklő, szép pünkösd-vasárnap
tüzét őrizd és útját járjad,
dús örökségét add tovább!
S akik a tegnap árnyát hordják,
kigyúlnak mind a sápadt orcák,
így élsz meg nap-nap új csodát.

Tollas Tibor egy verseskötetét ötödikesként kaptam a bizonyítványomért és példás magaviseletemért. A könyvet az osztályfőnököm választotta, aki egyben matematika és fizika tanár is volt. Akkor nem vettem elő, nem találtam értékesnek, csak néhány évvel később olvastam és faltam egymás után a szép verseit.Megtanulni is próbáltam. (A következő évben az Erdélyi kérdés c. könyvet kaptam. Kicsit magas egy hatodikosnak...) Csak gondoltam, megosztok pár szépet a kötetből, és hogy kapcsolódjon más topikhoz is, van egy olyan kötete, ami a börtönből hazagondolva a hazai ízeknek állított emléket. Egy ilyen vers pl. a Savanyú krumplifőzelék.:)

...megvenném az egész boltot.

Ha már ilyen mesélgetéseknél tartunk, hadd osszam meg veletek két 2008 végi bkv-s élményemet. Még senkinek sem meséltem őket!

Na tehát...
Időrendben írom. Hazaút busszal. Lestrapált vagyok, mint mindig. Még ülőhelyem sincsen. Nem messze tőlem úgy 5-6 főből álló gimis fiúbrancs. Az egyik nagy vezéralkat elkezd nagy hangon mesélni a többieknek.

-Reggel a metrón képzeljétek, mi volt.. Hehehe..

Egy srác fejjel rohant az ajtónak, amikor rácsukódott a metróajtó. Beszorult a feje!

Ki olyan hülye, hogy fejjel előre megy az ajtónak?? Hehehe.. (többiek is) Aztán ilyen képet vágott: [o-:]. (igazából nem tudom milyet, nem mertem odanézni)

Az egész metróban rajta röhögtek, senki se bírta ki.. Hehehe.... -Majd kis szünet után folytatta:- Csak a feje volt bennt, és ilyen képet vágott...

Hát, én nem bírtam ki póker arccal.. Mások viszont olyan citromok voltak a buszon, hogy egyáltalán nem derültek rajta, vagy ügyesen leplezték. Remélem annyira nem vették észre, hogy röhögök magamban.

Na, a következő már nem sztori a sztoriban, hanem egyenesen a vicces tettek helyszínén, a metrón történt. Láv sztori.

Már megint hazamegyek a suliból. Vannak azért jópáran, mégis találok helyet a metrón. Na, milyen szerencsém van, sikerült a "Nagy Nő" mellé beülnöm: magas, összefogott hosszú sötét göndör haj, hosszúszárú elegáns csizma, tekintélyt sugalló tartás és egyben visszafogottság. Valahogy odakeveredett egy sportos, aranybarna bőrű, mondjuk brazil származású férfi. Ha jól láttam, együtt szálltunk fel. Nos, nem sokat teketóriázott, megszólította a hölgyet. Először azt hittem, ismerik egymást, mert a nő nem lepődött meg különösebben. A párbeszéd angolul zajlott, de magyarul írom, kivéve a lényeges mondatot, mert az úgy szép :).

-Hello, tudsz angolul?

-Egy kicsit.

-Egy kicsit, aha.

-Hogy hívnak?

-Csilla.

-Csili?

-Csilla.

-Aha, Csilla. -egy percre gondolkodik, kinéz az ablakon-

-You change my life! / Megváltoztatod az életem!/

Majd lehajol, elővesz a táskájából egy kis papírt és ír rá. Megérintő kép, szinte térdel a nő előtt.

-Itt van a telefonszámom. Ha szeretnél beszélgetni, vagy kávézni...

-Köszönöm!

Majd a következő megállónál le is szállt a férfi. Döbbenet... Ennyire gyors, egyben romantikus ismerkedést? Értett hozzá... Láttam, hogy kicsit somolygott a nő... De komolyan mondom, ebből lehet, hogy tényleg lesz (vagy lett is) valami. :)
Már akkor éreztem, hogy meghatározó élményben volt részem, de kicsit kellemetlenül éreztem magam utána, hogy így eltörpültem az Életetmegváltoztató Nagy Nő mellett...

Remélem valamennyire vissza tudtam adni a hangulatot. Tényleg nagyon vicces volt.
Amellett, hogy legtöbbször írtó unalmas hazazötykölődni, ezekért a pillanatokért mégiscsak megéri, legalábbis könnyít az elviselésükben. 

Na, ti következtek, tassátok!

Amikor kicsik voltatok, egyszer (ámbár többször is) a gyerekszobába lépve óriási ricsaj, hangzavar fogadott. Pista püfölte a játékzongorát, a lányok meg nem is tudom... énekeltek? "Hagyjátok abba! Azonnal!"-hangzott az anyai felszólítás. Persze, a mondat eleje beleveszett a hangzavarba, és később ennyi vált belőle szállóigévé: "Tokabba!" Amikor valaminek nem kívántam a folytatását, elég volt ennyit mondanom (persze nyomatékkal): tokabba!

Most viszont azt kérem, a blogírást ne hagyjátok abba, különben kénytelen leszek ismeretlen emberek beírásait olvasni (akik a blogjaikon keresztül mégsem ismeretlenek már). Szóval, ami szellem, báj és humor van bennetek, ami belefér, hadd jöjjön! Folytassátok, légyszi! TASSÁTOK!

KEDD

Amikor ma megjöttem több hónapos vadászatról, messze északról, Éva egy új kis teremtményt mutatott nekem. Azt mesélte, hogy a bozótban fogta, de közben elpirult, mintha valami titka volna ezzel a szerzeménnyel kapcsolatban.

 SZERDA

Káinnak nevezi a teremtményt. Különös szerzet, amelyet sehová sem tudok besorolni, pedig már meglehetősen ismerem az egész állatvilágot. Egy és más tekintetben mintha rám hasonlítana, akár a rokonom is lehetne. Éva legalábbis ezt állítja, és titokzatos célzásokkal utal rá, de véleményem szerint ez a feltevés csak tévedés lehet. Erre vall már az a különbség is, ami a nagyságunk, a méreteink tekintetében mutatkozik. Nem, ez inkább valami új állatfaj lehet, alighanem valami halféle. Ám amikor próbaképpen a vízbe dobtam, azonnal lesüllyedt. Éva rögtön utána ugrott, és kihúzta a vízből, még arra sem hagyott időt, hogy kísérletem eldöntse azt a kérdést, amit tisztázni akartam vele. De még így is azt hiszem, halféle lehet. Évának mindegy, hogy milyen fajta, végtelenül szereti, és semmiképpen sem akarja újabb kísérletre átengedni. Mindez számomra teljesen érthetetlen. Általában sok minden érthetetlen az új teremtmény körül. Amióta a házban van, Éva természete lényegesen megváltozott. Nem érdeklik többé a kísérletek, pedig azelőtt nagyon ragaszkodott hozzájuk. Még egyetlen teremtményi sem szeretett annyira, mint ezt, de megmagyarázni nem tudja. Nincsen egészen az eszénél, ezt újabban tapasztaltam. Néha fél éjszakán keresztül hordozza a teremtményt, mert sír, alighanem a vízbe kívánkozik. De mikor a segítségére akarok sietni, hogy a tóba dobja, Éva kikapja a kezemből, a hátát veregeti, és szájával komikus hangokat hallat, hogy megnyugtassa. A gondtól és az aggodalomtól egészen megzavarodott, olyan bolondul viselkedik.

 VASÁRNAP

Úgy látszik, vasárnap sem akar dolgozni. Többnyire lustán heverészik a bőrökön, és örül, ha a teremtmény mászkál rajta. Tréfás hangokat ereget ki a száján, mert azt hiszi, a kis micsodának örömet szerez vele. Néha úgy csinál, mintha meg akarná enni az uszonyát, amitől ez a kis hal mindig kacagásban tör ki. Eddig még sohasem tapasztaltam, hogy egy hal nevetni tudna, és ezért bizonyos kételyek merültek fel bennem.

 SZERDA

Nem hal! Ezt most végre minden kétséget kizáró módon megállapítottam. Persze azért még mindig nem tudom, hová sorozzam. Ha boldogtalan, valósággal pokoli ordításban tör ki, ám ha az ember tüstént odaadja neki, amit akar, akkor elégedetten gagyog magában. Legtöbbször a hátán fekszik, és négy lábát a levegőbe rugdalja. Más állatoknál ezt még nem láttam.

Amikor Évának elmondtam, hogy az új teremtmény nekem milyen nagy "problémát" jelent, csak az új szót csodálta meg, anélkül hogy az értelmét felfogta volna. Szerintem tehát probléma vagy csodabogár. Ha meghal, szétszedem és megvizsgálom, hogyan és miből állították össze. Hiába, ilyen kétségeim még sohasem voltak.

Kedves Kata!

Kérésedre végre elkezdtem a baba-blogot. Ha Ádám és a hasi szelei is engedik, akkor gyakran írok majd kis életéről, mindennapjairól- hogy ti is többet lássatok belőle (és ne gondoljátok, mint a másik nagyszülőpáros, hogy egy kis angyal, mikor ő éjszaka is vijjogva tud sírni, bizony ám! de ezért kapja a fizetését a MÁK-tól). A blogoló apát meg sem említem. Egy laza- te! nem a fiad hív?- beszólással kicselezem és elorozom az internetet.

Egyébként régen próbálkoztam (egyszer) elindítani, de a netünk hihetetlen lassú, és akárhányszor "csettintettem" (Boruzs nagypapa szavajárása), nem mentette el terjedelmes posztomat (de a posztómat sem). A nagy lendület így törött meg. De most--- most ígérek füvet meg fát, aztán meglátjuk. Lehet, hogy a legnagyobb hajtóerő Pista nettelenítése lesz.:)

A cím: adamphelps.blog.hu

Ti egy hasonló kocsival jöttök :)

Aztán majd lehet gondolkodni, hogy mit is rendelj

Mit mond a hot jazz band a szerelemről ebben a válságos időben?

https://www.youtube.com/watch?v=NAd1hB9nfgs

Mostanában valahogy különösen rákaptam a túróra. Állandóan valami túrósat akarok enni, így történt, hogy pénteken minden konkrét cél nélkül vettem fél kiló túrót. Aztán eszembe jutott a túrógombóc. Milyen finom is az tejföllel, melegen... ideális ebéd szombatra.

Később eszembe jutott a szigorlatom is, és hogy én ezen a hétvégén jó nagy lépést akartam tenni a vastag és érthetetlen könyvben. Így nem lehet nyugodtan főzőcskézni! Igyekeztem reggel korán felkelni, hogy tanulhassak, de még mielőtt elmerülhettem volna a tanulásban, összeraktam a gombócot.

Legutóbb, mikor túrógombócot csináltam, nem voltam vele megelégedve. Túl kemény lett és vízízű. Megpróbáltam minden eddigi hibámat kiküszöbölni, ezért sokkal kevesebb grízt adtam hozzá, és külön felverve tettem bele a tojásfehérjét. Raktam bele reszelt citromhéjat, és a citrom levét is tettem volna, ha lett volna neki (csak a reszelt héjat raktam el fagyasztóba,mert maradt karácsonykor)… Aztán rájöttem, hogy zsemlemorzsánk sincsen. Szegény meztelen gombócok…

Ezek után elégedetten raktam a hűtőbe a masszát, és mondtam Gazsónak, hogy akkor én most tanulok, szóljon, hogy mikor főzzem ki a gombócokat, különben meg ha levest is akar, akkor rajta a sor!

Az ilyesmit nem kell kétszer mondani Gazsónak, hamar neki is látott kedvenc levesének, a paradicsomlevesnek. A Gazsó-féle paradicsomlevest onnan lehet megismerni, hogy mindenféle fűszer van benne, Vegeta, majoranna, granulált vöröshagyma, oregano, bors,és fel sem tudom sorolni, hogy még mi. Az állaga meg annyira folyós, hogy éppen levesnek lehessen mondani. És nagyon jó illata van. Mikor ez az illat elért a neurológia könyvig, felkeltem, hogy megnézzem az alkotást.

-          Mit raksz bele, rizst vagy eperlevelet? –kérdeztem

-          Hát, szívem szerint galuskát tennék…

-          Milyen galuskát? Grízgaluskát…???

-          Mondjuk grízgaluskát.

Így esett, hogy a paradicsomlevesünkbe grízgaluska került. Nekünk nagyon ízlett, csak éppen kicsit szétestek a galuskák, így a leves még sűrűbb lett, mint szokott, olyan "paribagríz" állagú... Végül azt hiszem, nektek nem tudom jó szívvel ajánlani a paradicsomlevesbe ezt a levesbetétet.

 Utóbb kiderült, hogy Gazsó a csipetkére gondolt. De ANYA, HOGY KELL CSIPETKÉT CSINÁLNI??? SEGÍTS!!!

Hova járt Bächer Iván gimnáziumba?

(Az eredeti cikk csak ötvenen felülieknek)

http://www.otvenentul.hu/forumtopic.php?PageID=5168

Aki meghallgatja egyszer, valószínű másodszor is meg fogja. Aki kétszer hallotta, nem hagyja ki a harmadikat... (Szemműtét esetén meg különösen ajánlott!)

Vigyázat rá lehet szokni!!!

Egy pár cikk:

http://108magazin.hu/bolcseszet/filozofia/orokunk.html

http://keddibeszelgetesek.googlepages.com/junius5

És egy videó: