Boldog születésnapot édesanyánk!

Felvettek!!! :)

Még jó, hogy nem is gondoltam bele, hogy ekkora izgulnivalóm van! (Nálam húzták meg a ponthatárt!!!) :)

Huhhhh..

A következő idézetet is Anya találta és felolvasta Apának meg nekem nyaralás alatt. Ez Comenius (született: 1592, magyar származású, eredeti neve Szeges János, lelkipásztor) "Egy a szükséges dolog" című könyvéből származik a "Zarándok Gyülekezet" című könyvbe ágyazva. Szerintem ez is nagyon elgondolkodtató...

"Mindegyik felekezet a magáét tartja az igaznak vagy legalább is olyannak, amely az igazit legjobban megközelíti, közben pedig a felekezetek egymást a legkeserűbb gyűlölettel támadják. Nincs remény arra, hogy egymással megbékéljenek: a gyűlölködést még kibékíthetetlenebb gyűlölködéssel mérik össze. Különböző hitvallásaikat a Bibliából építik föl; ezek a dogmák az ő erődítményeik és bástyáik, amelyek mögé beássák magukat és kivédik a támadásokat. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezek a hitvallások önmagukban rosszak, sőt a legtöbb esetben elfogadható jók. A baj akkor keletkezik, amikor a gyűlölködés tüzét kezdik szítani. Ha a szemben álló felekezeteket félre lehetne tolni az útból, akkor hozzáláthatnánk az egyház sebeinek begyógyításához. A szekták és különböző hitvallások útvesztőjének van még egy másik tartozéka is: a vitatkozás szeretete. Mit lehet vitatkozással elérni? Lehetett-e valaha is egy teológiai vitát megnyugtatóan lezárni? Soha. Ezeknek a száma csak növekedett. A Sátán a legravaszabb szofista, azaz álokoskodó. Szócsatával, vitával őt még sohasem lehetett legyőzni... Baj az is, hogy az istentiszteleteken inkább az ember, mint az Isten szavát lehet hallani. Mindegyik tetszése szerint fecseg, tudálékos értekezésekkel üti agyon az időt vagy mások felfogását helyteleníti. Az újjászületésről és arról, hogy Krisztus követésében hogyan lehetünk az isteni természet részeseivé, alig esik szó (2. Pét. 1,4). A kulcsok hatalmából az egyház csaknem elvesztette a kötés hatalmát, csak a feloldás maradt. A szentségek, amelyeket a szeretet és a Krisztusban való élet egységének jelképéül kaptunk, a legelkeseredettebb összecsapásokra adtak alkalmat, és az egyház széttagoltsága és kölcsönös gyűlölet és szektás központok forrásává lettek.
Röviden összefoglalva: a keresztyénség egy nagy labirintussá lett. A hit ezer kis darabra töredezett széjjel, és ha a darabok egyikét-másikát nem fogadod el, "eretneknek" kiáltanak ki. Mi segíthet ezen? Csak az egy szükséges dolog, visszatérés Krisztushoz. Ha csak Őt fogadjuk el vezetőnek, ha az Ő lábnyomát követjük, és minden más utat félretéve együtt haladunk addig, amíg mindnyájan el nem érjük a nagy célt: az egyetlen közös hitet (Ef. 4,13). Amint az isteni Mester mindent az Írások alapjára épített, ugyanúgy kell nekünk is hitvallásunk különlegességeit feladnunk, megelégedve Isten kinyilatkoztatott Igéjével, amely mindnyájunk közös kincse. Bibliával a kezünkben így kiáltsunk fel: hiszem, amit Isten kijelentett ebben a könyvben; engedelmesen megtartom parancsolatait; bízom annak igazságában, amit Ő megígért. Keresztyének, figyeljetek! Élet csak egy van, de a halál ezer formában is eljöhet hozzánk. Csak egy igazság van, de tévedés van ezer is. Csak egy Krisztus van, de antikrisztus nagyon sok van. Így tudd meg hát, keresztyén világ, mi az egy szükséges dolog. Vagy visszafordulsz Krisztushoz, vagy pedig az antikrisztussal együtt te is elpusztulsz. Ha bölcs vagy és élni akarsz, kövesd az Élet Fejedelmét."

Begépeltem az egészet, nehogy a "kiragadás" hibájába essek...

"Örök, nagy kísértés: félretenni a prófétai kontrollt, meg az írott ige kontrollját, hogy aztán azt tehessünk, amit csak akarunk. Figyelmeztessen minket most éppen a vallástörténet, pontosabban az összehasonlító vallástörténet: ahol a papság vagy a magukat papoknak nevezők félretették az írott igét meg a prófétai kontrollt, ott előbb vagy utóbb kialakult a „paposdi”, aminek lényege: minden hatalmat ide nekem a lelkek fölött! Akár az anyagiak miatt, akár a sikerélmény miatt, egyre megy. Ennek enyhébb változatai is vannak: a lelkipásztor személyi kultusza, melynek mélyén ott van a luciferi gőg: „Engem aztán ne kontrolálljon senki, még az írott ige sem, nemhogy egy prófétai lelkületű ember!” Arról már nem is szólva, hogy amiképpen a sátán magával rántotta az égből az angyalok harmadrészét, azonképpen az ilyen gőgös, kontrollját vesztett ember magával sodorja a bukásba a rábízottakat vagy azok nagy részét." (László Imre: Hitbeli devianciák)

Félelmetes...

Csak mondatfoszlányok, csak szavak arról, hogy mit találtam a hegyen:

Választ a ki nem mondott kérdésemre. Krisztusközpontúságot. Befogadást, szeretetet. Észrevették, köszöntötték, körülvették a vendéget. Nagyon régi (számunkra nagyon új) és nagyon szép énekeket. Intelligens lelkészt. Kedves, intelligens, magas és karcsú lelkészfeleséget. Közvetlenséget. A kommunikáció számomra elérhetetlen könnyedségét. Egyszerűséget. Sallangoktól mentes szertartást. Fehér falakat. Szép, jóarányú fa ablakokat. Zöld növényeket. Egyszerű fa padokat. Fehér csipketerítőt. "Házasrandit". Színes mécseseket, terített asztalokat. Porceláncsészében gyümölcsteát. Süteményt, almát, narancsot. Örömet. Jóllakottságot a lelkemben. Megelégedést. A felismerést, hogy a legbonyolultabbnak tűnő problémák a legnagyobb egyszerűséggel oldódnak meg. Bensőségességet. Otthonosságot. Átfogható tereket. Családiasságot. Fiatal embereket. Sok kisgyereket. Időseket. Nyugalom napját. Szabadságot, amivel élhetek. Spontaneitást. Gyógyulást. Reményt!

férj: Te mit is jelent pontosan a konföderáció?

feleség: Hát nem tudod? Államok laza szövetsége.

férj, komoly képpel: Akkor olyasmi mint a házasságunk?

feleség, vigyorogva: Ó nem, annál azért szorosabb...

:)

Tegnapelőtt éjjel Anya álmából felébredve különös jelenségre, égett papírszagra figyelt fel. Másnap reggel Apa feljött a felső szintre és, hogy fokozza az aggodalmat, ő is megérezte az égett papírszagot. Ezek után nekem szegezték a kérdést, hátha tudok valamit az ügyben.
Mit tehettem... Muszáj volt bevallanom, hogy este eltüzeltem az összes tanulnivalót.

Most jó érzés, hogy nincs mit tanulni, de mi lesz eztán???

A 2009. május 24-i eseményen jelen volt a templomban Kiss Zita, akinek a blogjában kedves reagálást találtam Apósom és Anyósom 60. házassági évfordulójával kapcsolatban:

"ott vt egy idős házaspár és úh, annyira de annyira édesek vtak, 60 éves házassági évforduló, hát mikor lesz nekem olyan?? hihetetlen azért, télleg annyira édesek vtak...jajj"

Örültem ezeknek a soroknak, mert én is hasonlóan éreztem és érzem... Köszönöm a papnak, aki megértette, hogy amit mond, az egy élet összegzése, megáldása, példaként állítása...

Milyen sokat jelent, hogy megáldanak-e vagy visszatartják az áldást, példaként állítanak-e vagy meghurcolják a nevedet... Lehet, hogy visszatartják az áldást és meghurcolják a nevedet, de Isten tudja, hogy ki vagy! Csak közben megbetegszel és meghalsz. Vagy gyülekezetet és papot cserélsz...

Ha nincs az ágyamban plüssmaci, rögtön befészkeli magát plüssnyuszi. Ő is jó ám altatni, nyugtatni, derekat masszírozni! Nehéz most neki, vizsgákra készül és nem megy a tanulás. Hol nagyon hideg van, hol nagyon meleg van, soha sincs jó idő. Tulajdonképpen minden helyiséget kipróbált már. Vándorol. A minap a hálószobámban megszólalt: "itt most tudnék tanulni!" Nosza, szaladtam a könyv-, füzet- és jegyzethalomért és tettem a keze ügyébe! Odafönt benyitottam a vendégszobába, ami egyébként üres. Látom ám, hogy tele az ágy könyv-, füzet- és jegyzethalommal! "Ez a töriszoba" - közölte velem teljes nyugalommal. Ajánlottam neki a kertet: mondjuk egyik széken ül, a másikra felteszi a lábát, a harmadikon lehetnek a kellékek. "És úgy alszom..." - mondta.

Ki tud segíteni?

Apa felismerte, hogy amikor ő éjjel kettőig dolgozik, akkor én - bár csak heverészem és próbálok aludni tőle három méterre - mégis fáradtabban kelek, mint ő. Persze, mert én csak akkor alszom jól, ha mellettem szuszog. "Te vagy az én plüssmacim" - mondtam neki egyszer, épp egy feszültséggel teljes napon, erre elmosolyodott, és konstatálta, hogy ez volt az első jó dolog, ami történt vele aznap, pedig már este volt. Most boldog, hogy van értelme az életének, a puszta létezése is jó dolog, s hogy ha semmit nem tesz, csak VAN, csak fekszik, csak alszik, én attól is boldog vagyok. Mióta átugrottam a 213/110-et, azóta különösen vigyáz rám. Elég annyit mondanom, hogy kell nekem a plüssmacim, már jön és fekszik mellém.

Jó az élet.

Amikor fel akarok vágni, hogy én olyat is tudok, hogy kiosonok a konyhába és néhány perc múlva visszajövök egy tál fánkkal, akkor öt perces fánkot készítek így:

Összekeverek 10 kanál lisztet egy csomag sütőporral, egy csomag vaníliás cukorral, pici sóval, egy doboz kefírrel és egy tojással. Közben már teszem is tűzre az olajat, kiskanállal beleszaggatom a fánkocskákat, kisütöm és kész.

Kami kérte, hogy írjam be a blogra. A kismarosi ciszterci nővérek baracklekvárjával ettük...

Nem hittem volna az esküvőm napján - huszonkilenc évvel ezelőtt - amikor a fehér menyasszonyi ruhámból átöltöztem a piros menyecskeruhámba, amihez tartozott egy kicsi fehér blúz, tehát nem hittem volna, amikor a kicsi fehér blúzt felvettem (és amikor levetettem), nem hittem volna, hogy ebben a fehér blúzban megy az orvosi egyetemista lányom hatodév végén gyermekgyógyászatból szigorlatozni ötösre!!!

Istennek hála. Az esküvőmért, a blúzért, a lányért és az ötösért. Meg mindenért.

A feleség levele a férjéhez, amikor egyedül volt otthon délután:

"Drága Szuper!

Írok Neked, mert szeretlek. És mert megijeszt ez a fejfájás és szédülés, amit érzek. Félek, hogy valami agyi katasztrófa fog történni, amire végül is minden esélyem megvan. Ebben az életkorban már halnak meg emberek. Az előbb a függőágyból néztem a házat, amit lehet, hogy sose tudunk eladni. Lepergett előttem az elmúlt öt év rengeteg eseménye. Életünk legintenzívebb öt éve. Tény, hogy sok volt. (Neked is.) Pedig a munkábajárás alól felmentettél, mégsem bírom úgy látszik a sok stresszt. Valószínűleg gyengébb anyagból vagyok gyúrva. Nagy-nagy kifáradást érzek. Pedig még nem is unokáztam igazán. És még csak egy unokám van. Mi lenne, ha lenne 8-10, vagy több is? Hogyan tudnék a gyerekeimnek segítségére lenni? Kifáraszt a nagy ház rendben tartása, takarítása. A sok családi esemény, ünnep. Még az öröm is stressz! Legeslegjobban kifáraszt a vevők fogadása, az állandó készenlét. Elképzeltem, ha most hamar véget érne számomra az élet, Isten bölcsességét látnám benne. Megpihennék a sok fáradságtól. Nem lennék tovább ingyenélő. Hiszen a munkaerőpiacon számomra már nem sok esély van. Még ha felvennének is valahova, rögtön keletkezne egy újabb probléma, hogy hogyan bírnám? Isten bölcsessége lenne, ha befejezhetném az életet, hiszen nem én vagyok a családfenntartó, sőt életképtelen is lennék egymagamban.

Csak azt sajnálom, hogy S. bácsiékkal úgy jártunk, ahogy jártunk. Nem érzek haragot, csak csendes szomorúságot. Ami jól indult, milyen csúfos véget ért. De azért, hála az Úrnak, a gyerekeink hitben nőttek fel. Találja meg mindegyik a maga helyét. Hálát adok, hogy találtak társat. (Remélem, Zsófi is fog.) Szeretnék lelkileg készen lenni, ha az Úr elszólítana. Sok bűnömtől szabadnak lenni, tisztán lépni át.

Kérem, hogy ne add a holttestemet nekik (tudod, kiknek), ne mondják fölöttem, hogy alapfokú számítógépkezelői tanfolyamot végeztem. Isten tudja, mit ért az életem.

Megköszönlek elsősorban Téged. Nem bánom, hogy négy gyerekem lett. Köszönöm azt is, hogy szerető szüleim voltak. Hálát adok, hogy az életemben béke volt, nem éltem háború idején. Hálát adok, hogy sose nélkülöztem az ételt, a ruhát és a lakóhelyet.

Jó lesz nekem is Csáki Tibi. Ha nem tudja vállalni, akkor lehet más is: Tomka F., Balog Gyula, vagy akit gondolsz. Hamvasztást kérek. Ezek akkor is érvényesek, ha nem mostanában, hanem 10-20-30 év múlva halok meg.

Szeretettel ölellek: Kati"

A férj a levél elolvasása után azonnal válaszolt. A feleségnek peregtek a könnyei, miközben olvasta:

"Drága Katicám!

Írok Neked, mert szeretlek, a legboldogabbnak érzem magam, mert Te vagy  feleségem.

Életképtelen lennék Nélküled. Remélem, nem kell nélkülöznöm Téged soha. A hamvasztással még ne kelljen foglalkozni senkinek.

Életképtelen vagyok Nélküled. Szükségem van arra, hogy megszűrd a kusza gondolataimat.

Nagyon jól alakult ki a munkavégzésünk, jól működik a vállalkozásunk.

Az otthon menedék Miattad számomra is és a gyerekek számára is. Mama, Anya mindig kell, hogy legyen!

Lélekben Te tartasz össze bennünket.

Nem tudom, mi legyen a házzal, úgy érzem, nem véletlen, hogy eddig senki nem vette meg, mert ez így van jól.

Akár leállhatunk az eladással. De azt is érzem, hogy teher már, mert nagy.

Segíts megoldani ezt is és előre tekinteni.

Szeretettel: István"

Köszönjük a házaspárnak, hogy megosztották velünk ezt a dialógust.

Szerettel: Mi

A szagdolgozatom, akarom mondani a szakdolgozatom már elolvasható itt !

Egyik meglepetés a másik után ért. Először is: péntek délután meglepően hamar megérkeztünk Kismarosra, így több mint egy órát sétálgattunk a monostor környékén és gyönyörködtünk a kilátásban, élveztük a jó időt. Láttuk, hogy egymás után érkeznek meg a házaspárok, az egyik autóból egy fiatal pár élénken integetett nekünk: a feleséggel, aki hamvas fiatal kismamaként a negyedik gyermekét várja, már találkoztunk az előzetes megbeszélésen. Begördültünk mi is a kapun, ahol kézről kézre adtak minket a szervező "háttérmunkások". A tegeződés mindenkivel természetes volt kezdettől fogva. Közölték velünk, hogy a mi szállásunk - eltérően a többi házaspártól - egy külön épületben lesz, együtt a team-párokkal, közvetlenül a minket meghívó házaspár szobája mellett, azon túl pedig az idős, nyolcvan feletti atya szobája. (Róla köztudott, hogy mindenhova nagy hátizsákkal, könyvekkel megpakolva érkezik, hátán hordja a polifoam-ját, azon alszik, nem kér ágyat és ágyneműt. Így mindenhol a "saját ágyában" alszik.) A szobánk egyszerű, de kényelmes szoba volt, saját fürdőszobával! A többiek közös zuhanyzót használtak, ettől tartottam egy kicsit, mert nekem szokatlan lett volna másokkal együtt fürödni, régen voltam már kollégista. Így megmenekültem ettől az aggodalmamtól. A vacsora kicsit puritánnak tűnt, kenyér, vaj, lekvár, kevés sajt és savanyúság (csalamádé) volt az asztalon. Ennek az a magyarázata, hogy nagyböjt van és péntek este. Vacsora után rögtön kezdetét vette a program, ami csak késő este, 10 után ért véget. Azzal kezdődött, hogy mindenki mutassa be a párját. Mit szeret benne legjobban? Én azt mondtam Apáról: legjobban szeretem benne, hogy melegszívű. Amikor először láttam őt az életben, akkor épp egy mozgássérült lányt segített fel a vonatra. Nagyon sok szeretet van benne irántam és a gyerekei iránt. Hogy ő mit mondott, abból semmire nem emlékszem, annyira izgultam a saját mondandóm miatt. Ezzel aztán véget is ért bármiféle személyes megnyilatkozás a többiek felé, mert ezt követően kizárólag a párunkkal folytattunk párbeszédet. Másnap reggel már fél nyolckor pontosan a reggelinél kellett lenni, az időnk percre be volt osztva. Az étkezés is katonásan zajlott, ha lejárt az idő, felálltak és elhangzott a záróima, függetlenül attól, hogy megetted-e már a kenyeredet. Nagyon intenzív volt a program, a három team-pár és az atya tartottak minden téma elején egy bevezetőt, aztán feltettek egy-egy kérdést, amire a szobánkba elvonulva kellett írásban válaszolni, majd megbeszélni a házastársunkkal. Ami nagyon jó volt, hogy a team-párok nagyon őszintén és mélyen feltárulkoztak, ez páratlan élmény volt. A meghívóink, akik ráadásul szakmabeliek, még a munkahelyi problémáikról is nyíltan beszéltek, ami Apának jelentett sokat (az öregedés problémája, hogy jönnek fiatalabb, rátermettebb kollégák, akiket ráadásul anyagilag is jobban megbecsülnek, az idősebb úgy érzi, leértékelődött, stb.). A nagy találmány, amit a hétvégések feltaláltak, hogy igyekezzünk a párunkat jobban megismerni, fejezzük ki az érzéseinket, folytassunk egymással dialógust. A dialogizálást írásban ajánlják, mire leírod, mire a másik elolvassa, csökken az indulat, növekszik a megértés. Tényleg beválik.  A két és fél nap folyamán folyamatosan arra biztattak minket, hogy írjunk a párunknak szerelmes levelet. Még késő éjjel is ez lett volna a feladat, de mi olyan mértékben voltunk fáradtak, hogy inkább az alvást választottuk. Remélem, nem sínyli meg a házasság. A záró ebéd fenomenális volt, ez alkalommal gyönyörűen megterítettek, lakodalmi menü volt, egy pohár bor, torták. S végül a zárómisén mindenki megújította házassági fogadalmát, ennek örültem, mert kicsit fájt, hogy a huszonötös évfordulónkból ez kimaradt. Szóval, "továbbra is úgy, mint eddig"...

Csak ajánlani tudom mindenkinek a Házas Hétvégét, bár esetünkben szerencsésebb lett volna egy protestánsok számára szervezett hétvégére elmennünk, mert ilyen is van. Eléggé kilógtunk a homogén katolikus társaságból, bár ők biztatják a más vallásúakat is, hogy vegyenek részt, és nagyon kedves volt mindenki, de azért folyamatosan magyarázkodni nem volt jó... Köszönöm a figyelmet!

Utóirat: Köszönetet szeretnénk mondani Katinak és Daninak, akik lehetővé tették számunkra, hogy minden itthoni gondtól szabadok lehessünk, vigyáztak a gyerekünkre, főztek, mosogattak, gyönyörű koszorút készítettek a bejárati ajtónkra és kirándulni vitték a legkisebbünket!

Fél kézzel írom, mert Ádi rajtam alszik egy iszonyú hasgörcs után...

A sosem uncsi uncsi újabb "feature"-ökkel bővült. Azért használom ezt a szót, mert a kezdetek kezdetén- kikészülve az állandó bőgéstől- Pipista megnyugtatott, hogy egy poronty blogoló szerint a sírás nem programhiba, hanem "feature".
A legújabbak: gurgulázó nevetés vetkőztetés közben, tárgyak megérintése, megragadása és esetleges megkóstolása, csörgőrázás. Az ötkilós zseni képességeit magatok is megcsodálhatjátok húsvétvasárnap. Minden kedves rajongót nagyon várunk, számoljuk a napokat- bár ezt még csak anya és apa tudja.

A következő klip megnézése csak angolul vagy franciául tudó felügyelete mellett ajánlott. Habár a film önmagáért beszél.  

1. Próbáltad már csökkenteni a napi kávéfogyasztást?

2. Hibáztattak már a kávézás miatt mások?

3. Érezted-e magadat bűnösnek a kávéivás miatt?

4: Volt már, hogy reggel csak azért ittál, hogy egyáltalán elinduljon a napod? 

A sztori szabadon:

1. reggel, hogy elinduljon a napom ittam egy fekete arabikát

2. elindultam volna, de feleségem épp akkor ébredt, (nincs kedved egy 26 éves fiatalasszonnyal együtt inni egy kávét?) kénytelen voltam még egyet meginni

3. munkahelyen első voltam, unalmamban kávét ittam, 4. beindult a nap, alig vártam a kávészünetet, 5. az asszisztens hozott egy csészével (dr úr egy kávé?), pont ahogy szeretem, és mivel már megcsinálta...

6. ebédszünetkor a kollégákkal kimentünk Sentier-be enni, kicsit stresszes voltam, "Ugyan lazíts René, itt egy szivar és egy csésze fekete!",

7. ők aztán fogtak egy taxit, én meg kutyagolhattam, utközben beugrottam kéretem egy koffeinmente... ugyan inkább egy DUPLÁT!

8. kicsit késtem az irodából, a titkárnő meg is jegyezte, "aggódtam önért", kilöktem az ablakon, "feltétlen harcot akar???", húú haza kell mennem, de előbb egy kávé

9. a metrón meg megtámadtak, egy öregasszony kötött belém "mennyi az idő?" hagyjanak már tiszta stressz vagyok ha hazaértem felrakom főni a..., a gyerek meg zaklat!!!, "Papa első lettem a suliban!", mit képzel, megakaszt, fáraszt, kirugdaltam a konyhából!

és így tovább :)

10.11.12.13.14...

Mivel -kami- bejegyzéséhez nem lehet kommentet írni, így egy új bejegyzésben grrratulálok Neki! Bocsánat, bocsánat a buta kérdésért: van valami kapcsolat a kiméra és a kiszera méra (bávatag) között?

Tessék mondani, hol lehet rálelni a szagdogára az interneten? Netán kézbe lehet fogni? És mostantól jöhetnek a "mit főzzek ma?" típusú bejegyzések?

Még egyszer: nagy-nagy gratula és örvendünk!

A héten egy helyen valóban a címben szereplő módon írtam le ezt a szót, de a témavezetőm nem vette észre, én sem, csak napokkal később Gazsó. Végülis nincs nagyon messze a valóságtól... már olyan régóta írom, nem csoda, hogy megromlott...

De ma: kinyomtattam. Szörnyű sok papírt elhasználtam, miattam kell kivágni az esőerdőket. De hogy van az, hogy kb 40 oldal kinyomtatása után veszek észre olyan alapvető hibát, ami bizony semmiképp sem maradhat benne...? (arról nem is beszélve, hogy még mindig tele van hibákkal, és csak az esőerdők miatt nem nyomtatom újra.)

Furcsa, hogy ahelyett, hogy megkönnyebbülnék, még mindig feszült vagyok. Még mindig azt érzem, hogy mi van, ha nem jó, újra kell írni az egészet... pedig most már mindegy: ott van a papír, az a szakdolgozatom. Pont.

Szeretném megköszönni a bíztatásokat, imádságokat, amiket tőletek kaptam! Tényleg nagyon nehéz volt nekem ez az időszak, köszönöm, hogy mellettem voltatok.

Amikor elkezdtem komolyan írni (januárban), nagyon nehezen haladtam, és teljesen kétségbe voltam esve. Úgy éreztem, hogy ez az egész szakdolgozat dolog egy hányadék, semmi értelme nincsen. Ekkor Máthé Kati írt nekem egy e-mailt, ami onnantól kezdve meghatározta a szakdolgozatom célját is.

"Amúgy gondolkodtam a dolgon. Határozottan nem értek egyet a hányadék kérdéssel. És nem csak azért, mert a legtöbb szakdogában nincs répa. Azért is, mert bár szerintem is szükséges rossz, én kicsit megértem, hogy miért kell.
Mert tényleg meg kell tanulni jól irodalmat kutatni. Meg jó összefoglalót írni is. Ha elődeink megtanultak volna, pl. XY (inkább nem írom le a nevet, akit Kati írt, nehogy baja legyen belőle...) akkor most jó könyveink lennének.
Röviden tehát, kezdem megérteni a szakdoga célját.
A másik meglátásom, hogy azért még mindig kimérákról fogsz írni. Ami egy olyan dolog, ami téged érdekel. Kvázi olyasmit népszerűsítesz, amit szeretsz.
Gréta (András testvére) pl. csak miattad tudja, mi is az a kiméra, bár eredetileg nem hitte el, hogy olyan van. :-)
Aztán miután jóra írtad, megkapod rá a jegyed és a Gazsó felteszi egy honlapra, és végre elérhető lesz ez is a kimérákról. Egyel több találat a google-be magyarul. :-) Meg talán én is megszeretem egyszer az immunológiát."

Még nem sikerült itt elérhetővé tennem a szakdogám, de hátha ma este Gazsó felteszi. Addig is, hadd olvassa el a bejegyzést mindenki... És értsétek anya hozzászólását :)

Lehet kommentelni...

Minden elismerésünk neki!

Ma kicsit több időm volt otthon, ezért kedvem szottyant sütni egy még ki nem próbált édességet, a vajas gyűrűt. Ez amolyan fánkszerűség. Nagyon egyszerű, csak a kiszaggatással szenvedtem egy jó darabig... Szóval, ha valaki a kinézet helyett inkább a gyorsaságra törekszik, az válassza inkább az 5 perces fánkot :). E szempontból Anyával kicsit össze is vitatkoztunk, kinek a fánkja nyerőbb :). Hogy eldöntsünk a kérdést, nos, mivel ez az Én bejegyzésem, bocsika, de győztem. Az enyém jobb!!! :)

Csak fél adagot csináltam, 3 személyre az sok is. Íme a recept:

Hozzávalók 40 gyűrűhöz: 

¤10 dkg vaj, ¤10 dkg cukor, ¤1 ek. vaníliás cukor, ¤fél csomag vaníliás pudingpor, ¤2 tojás, ¤4 ek. tejföl, ¤45 dkg liszt, ¤1,5 tk. sütőpor

A sütéshez: ¤1 kg kókuszzsír (1 l olaj)

A behintéshez: ¤5 ek. cukor, fél tk. őrölt fahéj.

A vajat, a cukrot, a vaníliás cukrot és a pudingport habosra keverjük. Hozzáadjuk a tojásokat és a tejfölt. A lisztet elvegyítjük a sütőporral, és a többi hozzávalóval összegyúrjuk. A tésztát lisztezett munkafelületen kb. fél cm vékonyra kinyújtjuk és gyűrűket szúrunk ki belőle. A zsiradékot olajsütőben 175 fokra felforrósítjuk, és az adagonként beletett tésztagyűrűket 3-4 perc alatt aranybarnára sütjük. Lecsurgatva papírszalvétára vagy itatósra tesszük, hogy az a felesleges zsiradékot felszívja. Végül a fahéjjal elkevert cukorban megforgatjuk.

Jó étvágyat!                                                                                                                  

A készítés közben eszembe jutott a kedvenc óvodai mesém, amiben valami kerek süti vagy cipó(?) (valami fura neve volt) kigurul az ablakon és útnak indul. Majd az erdőben sokféle állattal találkozik... Nektek van ilyen emléketek? :)

Ki tudja, lehet, hogy egy mosolygós kerék itthonról is útnak eredt. Sok szerencsét neki!

A szenilitás jele nálam, hogy a látogatóba érkező, házas fiamat és lányomat elfelejtettem kávéval kínálni? Pedig vettem tejszínt! Ő bajuk, miért nem szóltak?

Egyébként pedig el kellene döntenem: depressziós vagy presszós akarok lenni? (Depressziós presszós.)

A sírás és az írás között csak egy betű a különbség! Sírsz, s írsz.